Mindenki kezdte valahol. Az én történetem ’94-ben kezdődik.
Akkor hozta apám a Fiatunkat. Hatalmas váltás volt az az ezerkecske után. Hú, persze azt is megsirattam, szerettük. Egyedi vezérműtengelyes volt, kocka karbival és gyújtáselosztóval, meg opel ülésekkel. Aztán jött ugye a Regata, ami mégis csak egy nyugati autó volt, hatalmas a Ladához képest, elektromos ablakok, fűthető szélvédő, meg központi zár. Maga volt a csoda.
Na vele került hozzánk az első adag rendszám, rögtön mindjárt három pár. Erre nagyon emléxem, mert úgy jött meg az autó, hogy a három rendszám egymás tetejére volt felkötegelőzve.
Alul az eredeti kinti német rendszáma, (Su EV 65) fölötte az ideiglenes német (BN 450 X) a fölött pedig a magyar ideiglenes, ami sajnos nem szerepel a képen, mert a lemezolló áldozatául esett. (de a simsonomon tovább él) Ezek voltak az első tábláim. (magyar rendszáma Fax-371, amit továbbra is keresek, sajnos az eladás után egy hónappal összetörték, így valószínüleg a rendszáma is a présben végezte, de hátha)
Aztán következett az Opel 2001-ben. Neki már sajnos nem volt eredeti rendszáma, mert kereskedőtől jött. De a kinti, és az itthoni ideiglenese meg van. Jelenleg a HNL-944-es táblákat viseli.
A 2002-es táblák pedig a végül nagyapámékhoz került Fiat Tempráé, melyet szintén apum hozott be. (jelenlegi rendszáma ICA-117)
Ez a hat pár rendszám indított el a leejtőn, és tartok azóta 106-nál, és ebből a háromnegyede párban.
Régebben emlegettem, úgyhogy most csináltam is képet az érdekesebb tábláimról.
Az olasz, sajna elég ramaty állapotban van, főleg az első. Azt már én egyengettem ilyenre.
A hátsó annyira lekopott, hogy láthatóan valaki már újrafestette a karaktereket. Egy törött elejű Alfán találtam, aztán két héttel később, majdnem átestem egy lökhárítón, hát azon meg rajta volt a párja.
A franciából is a fehér pár sajna már elkezdte megadni magát a fizikának. Érdekes, hogy az első és a hátsó tök különbözőek, na meg hogy a hátsó nem sárga.
A sárga-fehér pár meg megint egy másik típus.
A C-s, ugye külföldi tulajdonú magyarországi üzembehelyezésű jármű. (nem értem ezt miért kell megkülönböztetni) Ezt is a bontóban találtam.
És itt az eu-s pár is, amihez még a regmatrica is megvan, amikor elhoztam őket, még érvényesek voltak a plecsnik rajta. (egyébként fura, mert egy ezeréves szétrozsdásodott vw furgonról szedtem le)
Végül itt van egy adag táblám cserére:

Túl sok érdekes még nincs benne, de hátha valakinek pont az kell. A Hd-sekből már asszem ketten jelezték korábban hogy kellene nekik, de nem tudom már kik, szóval szóljatok rám. :)