Rendszámgyűjtő

Már sok éve terveztük néhányan, hogy ki kellene menni. De vagy közbe jött valami, vagy akkor voltak a legaktívabbak a migránsok, de most már viszonylag rendeződtek az állapotok, és éppen rá is értünk, így belevágtunk. A szervezkedést már tavasszal kezdtük, de az indulás időpontjára ketten maradtunk. Mivel Szerbia sajnos még nem tagja az uniónak, így lett egy oda-vissza határátkelésünk, ami ráadásul vámhatár is volt. Korábban ingyenes volt a buli, ingyen kaja-ingyen szállás, igazi vendéglátás, de mostanra egy 60€-s jelképes beugró volt, de mivel szíveslátás volt egyébként sem mentünk üres kézzel. Előzetesen megbeszéltük, hogy kb 100db. rendszámot viszünk fejenként, ezzel nem lehet problémánk. Sajnos volt még egy problémánk, nem volt teljesen jó a találkozó időpontja, ugyanis oda-vissza telibekaptuk a vendégmunkások nyári invázóját. Pénteken délelőtt Szegeden volt a találkozási pont, és úgy döntöttünk, hogy Ladával megyünk tovább. Odafelé Tiszaszigetet választottuk, amit nagyjából félóra alatt gyorsan letudtunk. Hamar elértük az autópályát, amin viszonylag eseménymentesen legurultunk Belgrádig, majd a letérés után már nem volt sok hátra Obrenovacig. Kora délután odaértünk, a házigazdák még nem is voltak otthon. De a család beengedett a szentélybe és volt lehetőségünk zavartalanul csorgatnunk a nyálunkat. Később a háziak is megérkeztek, majd a rokonság, végül lassan kezdtek szállingózni a reptérről a többi gyűjtők is. Nos ezek a kollégák meglehetősen kicsi pakkokkal érkeztek, később rájöttünk miért. Ők már inkább csak a társaság kedvéért jöttek, nem elsődleges cél volt a börze. Nagyjából úgy tippelem 15-20 gyűjtő lehetett, az ex jugoszláv államokból, Hollandiából, Svájcból, Csehországból, Lengyelországból, de volt Fülöp szigeteki és Ausztrál gyűjtő is. Pénteken este egy kis kötetlen beszélgetés volt, a háziak fergeteges faszenes sütögetést szerveztek. Majd elfoglaltuk a szálláshelyeinket, ami nagyjából 1-2km-re volt. Másnap reggel burek hegyekkel vártak bennünket, és megkezdődött a börze, de mint feljebb említettem, inkább csak szakmai fórum volt, mert olyan vérprofik voltak, mind a vendéglátók, mind az illusztrisabb vendégek, hogy a mi portékánk nem nagyon kellett nekik. Pedig nagyon nem volt kedvünk visszahozni a határon a rendszámaink nagy részét, de végül kénytelenek voltunk. Abban azért bíztunk, hogy hátha lesznek ott kisebb helyi gyűjtők is, akiknek még el lehet passzolni unalmasabb magyar rendszámokat, de sajnos nem így volt. Közben befutott még 2 kolléga is tőlünk, ők nagyjából hajnalba döntötték el, hogy indulnak, mert addig semmi sem volt biztos. A háziak, dél körül alágyújtottak egy nagy üstnek, amiben főztek valamit, amit nagyon sokáig még bizakodva sem nézünk, mert olyan színtelen valami volt, sok hagymával. Végül valami ragu féle lett, még majdnem hasonlított is a mi pörköltünkhöz, de sokkal hígabb volt. Mindegy, finom volt. Estére sültes tálak kerültek elő, valamint elég szépen fogyott, az erre az alkalomra címkézett Jelen sör, Obrenovac felirattal. Amiből egyébként nem csak az útra, hanem reklám polót is kaptunk ajándékba. Este éjszakában nyúló sztorizgatások mentek, a csillagos ég alatt, olyan békében és nyugalomban, mint ha nem is kb. 10 ország 8 különféle nyelven beszélő emberei lettek volna ott. Nem is értem, hogy ezeknek az embereknek az embertársai hogyan tudták végrehajtani azt a borzalmat annak idején a délszláv háború idején. A találkozón ugyanolyan értéket képviselt egy szerb, egy horvát, és egy bosnyák rendszám is, de szintúgy az albán is remek jól megvolt a koszovói mellett is.A desszert isteni finom, mákos- diós kalács volt, amivel megküzdött a társaság rendesen, mert olyan mennyiség volt, de elfogyott mind. Reggel morzsapartira voltunk hivatalosak, majd csomagoltak nekünk egy kis útravalót és elindultunk hazafelé a Ladával:) Az úton annyi esemény volt, hogy megálltunk tankolni, falta szorgalmasan a szovjet technika a kilométereket és tartotta a lépést a forgalommal. Hazaúton a képzeletbeli rulett az Ásotthalmi határátkelőt választotta nekünk. Sajnos (eu-s) mobilnet híján nem volt más választásunk, beálltunk a sorba, nagyjából araszoltunk is vagy 2 órát. Embertelen, valahogy nem fér a fejembe, hogy ez miért visszatérő probléma évről-évre? Miért nem lehet erre valami egyszerűbb megoldást kitalálni. Itt is nemzetségtől függetlenül egyformán aszalódott mindenki a napon, a falubeliek meg tűrtek, az élelmesebbek meg árultak gyümölcsöt, szörpöt, ásványvizet. A határőröket rendőröket is sajnálom, ez egy borzasztó monoton munka, köszönni, elkérni, szkennelni, visszaadni, megnézni.....12 órában.  Ez egy embert próbáló szalagmunka, kipufogó szmogban, büdösben, tűző napon levő bódéban, hosszú nadrágban, bakancsba, ideges turistákkal, akinek sokszor a beszédét sem érti. Itt jöttünk mi a Ladával. Kijön az útleveles, csillog a szeme. -Hol voltak? -Belgrádba - válaszoltuk. -Hova mennek? -Budapestre - folytatódott a kérdezz felelek. -Ezzel???? Hogy bírja ki? Neki is volt Ladája, de az mindig beköpte a gyertyát, felnyittatta a motorháztetőt, rácsodálkozott a motorra, hogy ehhez még ő is értett. Közben szólt neki a vámos - Hagyd már a pi**ba őket, hadd menjenek! - és legyintette egyet, mert már aznapra tele lett a bakancsa a 1426. utazótól. Gondolom a mögöttünk állók meg elkezdték szorítani a zabszemet, amikor meglátták, hogy velünk még a motorteret is kinyittatták.
Egy mondattal: inkább társasági és gasztronómiai ízutazás volt mint rendszám börze, rendkívül melegszívű vendéglátással körítve.

A rendszámos képek (galériában)

A házigazdák nem csak rendszámokat gyűjtenek, hanem mindenféle veterán járművet, aminek a végkifejletét nem minden esetben sikerült megfejtenünk (galéria nyílik):

Néhányunknak ezekkel a rendszámokkal szaporodott a gyűjteménye: