Tavasszal egy igen fura és meglepő módon bővült a gyűjteményem. Egy barátom éppen lakásfelújítást végzett és az alábbi képet küldte a messengeren.
A kőművesek a padozat felbontása után fenti kincseket bányászták elő. Én azonnal közbeléptem és a műkincs megóvás érdekében felfüggesztettem minden további tevékenységet. Majd kezembe vettem a dolgokat, és próbáltam menteni a menthetőt, mert ezek a drága mesterek nem a finom és módszeres régészeti feltárást választották, hanem a legnagyobb Hiltit és a csákányt, lapátot. Aminek nagyon sok esetben meg is lett az eredménye.Amit a természet egyébként is elrendezett, arra egy kicsit még rásegítettek a mesterek.
Így kezembe vettem a dolgokat és a kalapácsot. Óvatosan és szisztematikusan bontottam ki azokat amiket még benne hagytak és mentettem a menthetőt.
Valamiért az volt az érzésem, hogy vinni kell az utánfutót is, mert ezt a mennyiséget egy szatyorba nem viszem haza.
Hazavittem egy részét kiterítettem, lefényképeztem, megszámoltam, a végösszeg 198 darab lett. Sajnos nagyon sok olyan gyalázatos állapotban volt, hogy az menthetetlen.
Az utolsó kombináció a fenti képen látható ERH volt ami azt jelenti, hogy az utolsó darabok 1995-ből származnak. A mendemondák alapján a korábbi tulajdonos egy erdélyi magyar, aki aktívan részt vett a Daciák, Arók reexportjában. A tolmács és a közvetítő szerepet játszotta a magyar eladók és a román vevők között. Akkor még nem kellett leadni a rendszámokat forgalomból kivonáskor és egy idő után kezdett kezelhetetlenné válni a mennyiség és éppen kapóra jött egy lakásfelújítás aminek következtében perpillanat jó ötletnek tűnt a rendszámok ilyetén módon eltüntetése. Ami később megbosszulta magát, mert a rendszám sem szigetelőként, sem merevítőként nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket és ~20 év után elkezdett vizesedni, töredezni a beton. Természetesen a rendszámokat is megviselte a nem rendeltetésszerű felhasználás és a kémia is besegített a fellelési állapot kialakításában. Kiválasztottam egy régi párt és megnéztem mi van a festék alatt.
A festék gyakorlatilag hártyaként leesett a tábláról, alatta mérhetetlen mennyiségű salétrom volt.
Ezt nagy nehezen lepucolva, csak erről a tábláról ennyi jött le:
A végeredmény elszomorító, teljesen megette az elpusztíthatatlannak gondolt alumíniumot.
A festékből természetesen semmi nem maradt, mivel az anyagot is megviselte így a restaurálása is kétséges.
Sajnos mind a 198db-ot megviselte. Aki ismeri a 2 betű 4 szám korszak rendszámait az tudja, hogy pont az utolsó kis szériában kiadott táblák érnek a legtöbbet, azok amikbe a természet olyan nagyot harapott.
A korszerűbb zászlós táblák alu alapja viszonylag elég jól túlélte, ott a fóliát marta meg/alá a kémia, de sok esetben a fólia opálosodott a festék meg eltűnt. Mechanikailag a kőművesek ezeket tették legjobban tönkre.
Egy fél évig agyaltam, hogy mit kezdjek vele:
Végül úgy döntöttem, ha már ismét lesz találkozó, akkor elviszem magammal és csinálok belőle börzét. Végül is, fele elfogyott.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.