Innen-onnan kaptam értesítést arról, hogy Szerbiában Belgrád mellett már harmadik alkalommal rendeznek az ottani rendszámgyűjtők találkozót. Azonnal elcsábultam, 340 km nem tétel. Egyelőre kerestem a megfelelő útvonalakat, és az utitársakat. Lacit szerettem volna kicsalni, de most vissza van menve a gyökereihez :) Így maradt az én hű társam, aki mindenhova elkísér engem - a feleségem. Tervek szerint nem szerettem volna sehol autópályára költeni, de mivel az egyetlen beszámítható határátkelő a Röszkei, kénytelen lettem volna. A szerb oldalon nem is érdekelt volna kb. 3000Ft-ért adtak volna 400 km-t, de magyar oldalon ugyanezért 500 m-t mentem volna a pályán. Van még a Röszkei régi határ és Tiszasziget. Igen, csak azzal az a baj, hogy 7-19-ig van nyitva, vagy elérem, vagy nem. Na mindegy majd ott az idő függvényében improvizálok.
Pár nappal az indulás előtt megkérdeztem a szervezőt, hogy lehet-e még jelentkezni. Szinte azonnal küldött választ tárt karokkal. Az utolsó napon elmentem megtankoltam az autót, beszereztem az ajándék söröket, összekészítettem a csomagot. Igen ám, de egyre erősebben ott motoszkált bennem, hogy itt azért a hagyományos értelemben vett igazi határátkelő van, csomagtartóban matató vámosokkal. Mivel csak egy fél napra mentünk volna, egy pár szendvicsen kívül nem sok utimotyónk lett volna, gondolom egyből megkérdezte volna, "na és mi van a dobozba?" Para.

Telefonon meg lett érdeklődve a határrendőrség, hogy ha mégis ilyet látnak mit szólnak. Elveszik, azonnal elveszik és büntető feljelentést tesznek egyedi azonosítójelellel......stb. De javasolták, hogy hívjam fel a vámosokat és szerezzek tőlük kiviteli engedélyt arra, amire vagy megkapom, de inkább nem kapom meg. Na itt véget is ért a túra. Mert ha még itt át is megyek, akkor mi lesz a Szerbeknél, mert ott végképp nehezen értetem meg magam, ráadásul oda (úgy hallottam) még postán is körülményes a küldözgetés. Na meg ha elveszik, bumm buktam 50 rendszámot, de mi van, ha az autót is viszik, mert mégiscsak az volt a bűnelkövetés eszköze. Annyit már végképp nem ér. Az sem számít ha a magyarokat kiveszem belőle, mert a külföldi ugyanúgy rendszám. A fájdalmasabb, meg akkor lett volna, ha már hazafelé a friss portékába kötnek bele. Ráadásul most a tanksapka mögött is migránst keresnek. Szóval jobb a békesség. Megírtam a szervezőnek, hogy sorry... bár azóta még nem kaptam választ, remélem nem vette zokon.

Másnap úgyis kellett Szegedre menni, kárpótlásként nem a szokásos 47-esen mentünk, hanem mellette egy alternatív útvonalon, ahol még soha nem jártam a 40 évem alatt, pedig ott a környéken nőttem fel, ez a Vásárhelyi puszta.

Hazaérésünk után hivatalosak voltunk egy kerti partira, ahol ezek a rendszámok vártak:

Végül kirándulás is lett, rendszám is lett, bár nem úgy ahogy szerettem volna.