Utolsó héten megjöttek a kívánságlisták.  Mihał, a főszervező piros aranyat, magyar sört kért, hogy vigyek neki, közben arklas egy csomó rendszámot kínált fel megvételre, amit haza tudnék hozni, azokat a pénzeket begyűjteni Tomitól és Bálinttól. Kaját venni, készíteni, pénzt váltani, útitervet készíteni, nyomtatni. Közben kiderült, hogy az egész buli 10-16-óra közt van. Ami sehogysem jó. Előző nap a munka és a gyerekek miatt nem tudunk elindulni, egy kicsit muszáj aludni, de valami jó kora hajnali keléssel még a közepébe befuthatunk úgy számoltam.

Kelés, indulás hajnal 3-kor. Itthon előző este összehasonlítottam a google térképet és az I-go által ajánlott utat, mindenféle fizető részeket elkerülő legrövidebb úton indultunk el. Ez nem a spóroláson múlik, egyszerűen nem volt számottevő egyben 40km-nél több autópálya, ezért nem lett volna értelme. Magyarországon viszonylag hamar túljutottunk köszönhetően a hajnali indulásnak, 7-kor léptük át a Szlovák határt Sátoraljaújhelynél. Majd Szlovákia 133km, Lengyelországba fél 10-körül értünk. Ott még várt ránk 150km, de már 30 fok körül járt kint a hőmérséklet, több kilométeres szakaszon útépítés, araszolás, terelés. Fél-1 re értünk oda, ami azért jó időnek számít, mert nagyjából saccoltam 1-3 óra közti érkezéssel. Elkaptam az első embert aki ott bóklászott, Ő volt Nimród Jarekja akivel cserélgetett, gyors ismerkedés a többiekkel, felcuccolás a klubszobába, mire észbekaptam nyakig benne voltak a dobozokba, utána ment a puhatolózás nézelődés, csere-bere, de egyelőre semmi komoly.

Nagyon látszott rajtuk, hogy ennél ütősebb kollekciókra vannak ráállva, főleg amikor megláttam, hogy nekik mi van. Egy kicsit elvette a kedvem. Ők is cserélgettek egymás közt, sőt vettek is egymástól, tőlem is akartak 1-2-t venni, de én úgy gondoltam, hogy többet ér nekem, ha visszafelé is viszek, mint ha eladom.

Nos akkor gondoltam legalább a németeket cseréljem el, válogattam náluk, hívtam őket cserélni szőrt- szőrért, majd annyira belelendültek, hogy mire elpakoltak a „nagyok”, a kicsik elkezdtek zsizsegni, csak egyszerű lengyel- magyar cseréket csináltunk. Igazándiból, már majdnem nem is maradt idő, valahogy ők sem az a nagyon kezdeményezők. Kirakják a portékát, én is kirakom, de nem történik semmi. Ha meg rákérdezek, akkor meg cserélünk. Az eredeti vágyam az volt, hogy szerezzek ukrán táblát, esetleg a baltikumból. Az egyik régi magyar pótkocsi tábláért kaptam egy ukrán kocka táblát, de piros és zöld ukránt csak vagyonokért akartak adni. Szintén a montenegróit is. Közben remek jó hangulat volt, ott nincs annyira üldözve a dohányzás, mint nálunk, simán cigarettáztak bárhol. Vettem egy emléktáblát amit csak erre az alkalomra készítettek. Később kiderült, hogy ez egy történelmi lengyel rendszám reprodukciója.  A találkozó fénypontja az volt, hogy összedobtak egy kis pénzt és megajándékoztak engem egy PL.PL8 pólóval és egy zöld spanyol rendszámmal.

Végül 9 lengyel 1 német és mi voltunk a találkozón. 

Lementünk az épület elé többféle csoport képre, utána jött a rendszámok felpróbálgatása egymás autóira, egymás autóival fényképezkedés, egy youngtimer FSO közelebbi megismerése.

Fényképezés után még egy kis cserebere. Majd előadtuk Mihał-nak a kívánságunkat, hogy mi most már elmennénk valahova olyan helyet keresni, ahol lehet a nemzeti ételüket enni, a golonkát. Menjünk együtt.

Pár percre volt egy kis hangulatos étterem, amelynek a teraszán a pincérnő lelombozta a kedvünket, hogy golonka az sajnos nincs. Na nem gond, lapozzunk, mi a következő? pierogi (pirog). Volt belőle 8 féle, mi 2-re rámutattunk, kértünk 2 kólát, a többiek is rendeltek. Egyszercsak megjelenik a pincérnő egy tányér, gőzölgő levessel, és mi jelezzük, hogy mi ezt nem kértük, de az asztal túlvége megnyugtatott, hogy nem tévedés ezt ők rendelték nekünk: Flaczki- pacal leves. Finom volt, gyakorlatilag, mint bármelyik raguleves nálunk, csak pacallal. De utána megjött a pirog is Andinak túrós, nekem húsos töltelékkel. Legjobban a mi derelyéinkhez hasonlít, csak nem prézlis, hanem pirított szalonnakockák vannak mellette.

 Ekkorra kezdtük megszokni, hogy sodródunk az árral, azt eszünk, amit kérnek, azt csinálunk, amit mondanak, arra megyünk, amerre mutatják, egyszerűen jól éreztük magunkat. Itt is befigyelt egy-egy korsó sör, egy-egy szál cigi, de megmaradt a buli kulturált hangulata, azt gondoltam, hogy van nekik is létezik valami pálinkájuk, vagy vodkájuk és így buliznak. De nem. Nos a vacsi után mindenki kocsiba be (az is aki sörözött) menjünk le a folyópartra. Egy darabig mentünk kocsival különféle földutakon bele a semmibe, majd félreálltunk a semmi közepén, majd gyalog folytattuk, de sehol egy folyó.

Negyed óra séta után végre megláttuk a San folyót, amiről megtudtam, hogy a Balti tengerbe ömlik, és veszélyes benne fürdeni, mert kiszámíthatatlan a mélysége.

Itt időztünk egy kicsit a nyugalomba, és visszaindultunk egy kicsit másfelé, majd megmutattak nekünk egy történelmi határjelző oszlopot, ami a hajdani Osztrák-Magyar Monarchia és az Orosz Birodalom határát jelezte.

Innen vissza Mihał házához, ahol meghívtak mindenkit egy kávéra, apró süteményre, és egymásnak aláírogattuk az emléktábláink. 

De ha már itt voltunk azért bekukucskáltam a garázsba.

Időközben sötétedett és ismét elkeztek pénzt tenni a közösbe, kitalálták, hogy ők még grilleznek egyet. Mi itt köszöntünk el, mindenért nagyon hálásak voltunk, nagyon jól éreztük magunkat, de korán volt a hajnali hármas indulás. Visszakísértek bennünket a szálláshoz ahol már javában tartott egy lakodalom. Ahhoz képest, hogy a dobszerkót a párnámban éreztem utána filmszakadás….

Másnap reggel felkeltünk, de sehol senki. Kijutottunk az épületből, de minden ajtó zárva, kinek adjuk le a kulcsot? kinek fizetünk? pár perc téblábolás után jött egy autó, hozta a konyha személyzetét, és nagyjából megértették, hogy mi mennénk, kezükbe nyomtuk a kulcsot, és a pénzt, reméljük végül jó helyen landolt. Vasárnap volt, minden faluban díszbe öltözött emberek mentek a templomok felé, de nem csak pár, hanem nagyjából mindenki, fiatalok, idősek, gyerekek, párok.

Volt olyan templom ahova nem fértek be, és az ajtóból néztek be. Hihetetlen valláskultúrájuk van, az utak mentén mindenhol szentélyek, üveges vitrinek. Hazafelé bementünk egy Real Hipermarketbe ahol volt akciós stand különféle vallási tárgyakkal. A házak, és a kertek mintaszerűek, lehet az éghajlat is olyan, de gyönyörűen parkosított udvarok, mintára vágott fák, bokrok virágoskertekbe még ilyenkor is nyílik a tulipán. Az emberek mindenhol kedvesek, és türelmesek. 12%-os emelkedőn amikor a Yaris padlógázon is lassult, a BMW-s, Audis nem nyomta dudát és a villogót, akkor ő is ötvennel ment. Rengeteg a fényképezős radardoboz, de mivel ők is vagányan nyomták feltételezem, hogy üresek lehettek, főleg, hogy néhánynak a lencséje le volt fújva festékkel.

Ami furcsa volt hogy több kilométeres szakaszok voltak egyenesek, holott a táj hullámos volt, így dombra fel, völgybe le olyan volt, mint a hullámvasút. Nem kerültek ki minden nagy fát, nem fúrtak alagutat. Viszont hihetetlen szél volt. Nem széllökések, mint itthon, hanem olyan folyamatos szél, mint ha valami óriási kompresszorból nyomták volna.